____________________________________________________________

KÖSZÖNTŐ
Köszöntöm Önöket a 2010-es Pszichológia Nagygyűlés házigazdája, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézete nevében. Fontos esemény számunkra ez a Nagygyűlés, hiszen lehetőségünk lesz találkozni az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is idesereglő pszichológusok népes - várakozásunk szerint legalább 600 fős - táborával. A hazai pszichológiai élet legnagyobb szabású vállalkozása ez, amely nem csupán a szakmai konferencia szerepét tölti be, hanem egy nagyszabású seregszemle kíván lenni, ahol minden intézetnek, tanszéknek, klinikai munkahelynek, kutatócsoportnak módjában áll bemutatkozni a népes hallgatóság előtt. A pszichológia napjainkra lélegzetelállítóan sokszínű tudománnyá vált, ahol az ember lépten-nyomon új és izgalmas eredményekkel találkozik, és ahol a szakemberektől természetszerűleg várják el, hogy megoldják a lelki élet ezerféle problémáit. Az elméleti kutatás és az ismeretek gyakorlati alkalmazása a Nagygyűlésen is kéz a kézben halad, hiszen ez az egyetlen hazai fórum, ahol azok a szakemberek is meghallgathatják egymást, akik a pszichológia - talán csak látszatra - nagyon különböző területein dolgoznak. Eközben - jól tudjuk a múlt tapasztalataiból - személyes kapcsolatok születnek, kutatási programok kapcsolódnak össze, a pszichológusi munkában felmerülő problémák gyakorlati megoldásainak sokasága cserél gazdát. Ez hasznos és felemelő; különböző eszközökkel és magyarázó apparátussal ugyan, de valamennyien ugyanazt a célt követjük: az emberi elme megismerését és gyógyítását egy hihetetlenül gyorsan változó és gyakran bejósolhatatlan társadalmi környezetben, amely ráadásul nem kecsegtet bennünket gyors javulással.
A 2010-es év amúgy is fontos dátum a pécsiek életében. Mint ismeretes Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet és az előttünk álló egy esztendőben egymást érik a legkülönfélébb kulturális rendezvények a városban. A Pszichológiai Nagygyűlés egyike ezeknek a nagyszabású eseményeknek, amely nagyon lényeges ponton járulhat hozzá a város tudományos közéletéhez. Egyáltalán nem véletlen, hogy rendezvényünk a „kultúra és egyén" címet viseli. Másrészt mi, a Nagygyűlés résztvevői, ugyancsak „haszonélvezői" lehetünk ennek az eseménynek, hiszen részesülhetünk mindabban a pezsgésben és szórakozásban, amit a város ez idő tájt nyújt az ide látogatóknak.
Abban a reményben köszöntöm a Nagygyűlés résztvevőit, hogy munkájukkal hozzájárulnak a magyar pszichológiai élet gazdagodásához, ugyanakkor lehetőségük lesz közelebbről is megismerni Pécs kulturális életét, szellemi kisugárzását.
Bereczkei Tamás
egyetemi tanár, a Szervező Bizottság elnöke
utoljára frissítve: 2010. január 10. 22:13:02
EGYÉB INFORMÁCIÓK

- KONFERENCIA HELYSZÍNE, MEGKÖZELÍTÉSE
- 2010 PÉCS EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
- PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
- ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK A KONFERENCIA IDEJE ALATT!!!




www.tettyeforrashaz.hu

http://mipszi.hu


