Pécsi Tudományegyetem

Pszichológia Intézet

Matuz András beszámolója Klagenfurtból

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Erasmus élménybeszámoló

Az Erasmus programon már csak azért is megéri részt venni, hogy lásd, milyen közel állnak hozzád a barátaid. Hosszú, jóleső beszélgetések zajlanak közted és szeretteid közt a tervekről és érzésekről, sőt még talán egy kis nosztalgia is belefér. „Gondoltad volna 10 éve, hogy fél évet Ausztriában fogsz tanulni?” – hangzott el a kérdés nem is egyszer. A válasz persze mindig egy enyhe mosollyal kísért „nem” volt.

Az úti cél tehát a fent említett sógoraink országa volt, azon belül pedig Klagenfurt, a csodás Wörthersee melletti kisváros. Sokan támadtak azzal, hogy 700 km alatt nem is Erasmus az Erasmus, de nem tántorítottak el. Így a német-, illetve angoltudásomat is kellőképpen magas szintre fejleszthettem, mialatt egy szilvalekváros osztrák gőzgombóctól jóllakottan száguldottam a sípályán. Továbbá az sem volt hátrány, hogy reggelente két 2000 méter feletti hegycsúcs kacsintott vissza rám a hósapkái alól, bár bevallom ez a vizsgaidőszakban néha inkább heccelésnek tűnt.

De nézzük inkább kicsit szakmaiabb szemmel az ösztöndíj adta lehetőségeket. Elsősorban azt emelném ki, hogy a kurzusok jóval interaktívabbak odakint, mint itthon. A tanárok mindig felhívják a figyelmet a szólás-, és véleményszabadságra, ami a beadandók egyik alapeleme. Minden alkalommal ki kellett fejtenem az álláspontomat az adott dologgal kapcsolatban, ami véleményem szerint azért volt hasznos, mert így ezekről a témákról, elméletekről, kísérletekről kialakult bennem egy összegzett kép, amelyet szükség esetén könnyedén elővehetek.

A beadandó tehát kedvelt eljárásuk az osztrák tanároknak, és emellett a referátumot is szívesen kínálják fel lehetőségként. Ebből adódtak is humoros helyzetek, amikor a pornófüggésről tartottam előadást 40 nőnek és egyetlen férfitársamnak. Mondanom sem kell, ezután inkább az otthoni munkát választottam más kurzusokon. Ám egy kevésbé arcpirító téma is komoly feladat lett volna, hiszen gondoljunk bele, milyen nehéz németajkúaknak németül hosszasan szónokolni. Hiába beszélek folyékonyan, ez erősen megizzasztott, így az ilyen jellegű referálást csak a legbátrabbaknak, illetve a legprofibbaknak ajánlom. Ellenkező esetben inkább lesz belőle jó sztori, mint átütő siker.

Ennek ellenére összességében úgy érzem, mindennel megbirkóztam, egy kivételtől eltekintve. Elkövettem egy nagy hibát, amitől ezúton szeretném megmenteni az olvasót. Másodévesként utaztam ki, ami azt jelenti, hogy csupán két statisztika kurzus teljesítése állt mögöttem, de voltam olyan meggondolatlan, hogy felvettem a Kérdőíves eljárások kinti megfelelőjét. Nos, ehhez hiányoztak az alapok, valamint ilyen komoly munkához anyanyelvi szint lett volna szükséges németből, így szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Ráadásul a tanár sem volt az a kooperatív típus, ezért még a tárgy leadása is gondot jelentett. Efféle helyzetekre találták ki az erasmusos hallgató legjobb barátját: a kari koordinátort. Szerencsémre ez a személy Bartosz Gula volt (nincsenek magyar gyökerei), aki rendkívül segítőkész és még László János Professzor Urat is ismerte.

Ha már Herr Gula szóbekerült, meg szeretném említeni a legérdekesebb kurzust, amelyen Ausztriában részt vettem. A Tanár Úr szemináriuma a döntéshozatal pszichológiáját vizsgálta és két ötoldalas beadandót, illetve egy referátumot kellett produkálni különböző témákban (pl. az érzelmek szerepe a döntéshozatalban, heurisztikák, Framing effect stb.). Az órák jó hangulatban, rendkívül interaktívan teltek.

Na, és mi a helyzet a hallgató kedvenc eseményeivel, a vizsgákkal? Főként tesztes számonkéréseim voltak, a szóbeli vizsga náluk sem gyakori. Ami viszont furcsa, hogy összesen három lehetőség adott egy tárgy teljesítésére (nem szemeszterenként, összesen) pár hónapos vagy akár féléves különbséggel. További különlegesség volt számomra a számítógépen zajló online vizsga, amelynek az a legviccesebb tulajdonsága, hogy kifejtős kérdés hiányában azonnal közli az eredményt. Ebből pedig az következik, hogy az arousal-szint ott helyben ugrik meg a hallgatóban, aminek néha hangot is ad. Többször hallottam efféle felhördüléseket: „verdammt!” (a kutyafáját!), „scheiße!” (ide talán nem is kell fordítás).

A német nyelvterület már említett haszna, hogy a „biedermeiersiebenzwergenieren” mellett angolul is könnyedén megtanul az ember. A többi erasmusossal kizárólag angolul beszéltem, és a szemináriumokhoz szükséges cikkek is minden alkalommal angol nyelvűek voltak. Így a szaknyelvet mindkét nyelven sikerült elsajátítanom, ami jelenleg óriási előnyt jelent a műhelymunkám írásában.

No, de elég a szakmaiságból, van az Erasmusnak egy másik, ismertebb oldala is. Fantasztikus élményt jelentettek azok az esték, amikor a kollégiumi közös konyhát megtelítették a csehek, horvátok, németek, olaszok, spanyolok, szlovákok, szlovének, törökök és egy magyar srác. Eleinte ezek az esték azzal teltek, hogy órákon át bizonygattam azt, hogy az otthonom nem a Mars és nem Közép-Afrika (a nyelvi különbségek miatt), ám később rátértünk a lényegre: koccintással szenteltük meg a nemzeteink közti örök barátságot. Ha kaptam volna még pár hónapot, Felvidéket is visszaszerzem.

Négy és fél hónapon keresztül nap, mint nap együtt léteztem ezekkel az emberekkel, együtt fedeztük fel a várost, utaztunk el csodálatos helyekre és kötöttünk eufórikus emlékeket mindenhez. Legyőztük a nyelvi, kulturális akadályokat, hogy megismerjük egymást és jól szórakozzunk. Rávettem tíz nyámnyila külföldit, hogy megszeresse a pálinkát. Rávettek arra, hogy örömmel igyam a horvát löttyüket. A török-amerikai srác pedig életében először hányt mindezektől, a reakciója mégiscsak ennyi volt: „Ugye még mindig szexinek tartotok?”

Szóval bőven lesz mesélnivalója annak, aki belevág ebbe a kalandba. Nekem is lenne még, de nem szeretném az olvasót sokáig a számítógép előtt tartani. Ellenben telefonon, interneten vagy akár személyesen is nagyon szívesen beszélgetek minden kedves érdeklődővel, úgyhogy nyugodtan forduljatok hozzám. Zárásként pedig összegezném az Erasmus legfontosabb velejáróit: többet ad, mint kiváló lehetőség a nyelvi és szakmai tudás fejlesztésére. Ezenfelül felejthetetlen élményeket, teljes önállóságot (ha még hiányzik), fontos élettapasztalatot és - ami  a leglényegesebb - éltre szóló barátokat ad.